Heaven Bells

NÉV: Heaven Bells
BECENÉV: Heav
KOR: 25
SZÜLETÉSI HELY: New Orleans
SZÜLETÉSI IDŐ: 1988, június 7
NEMI BEÁLLÍTOTTSÁG: Hetero
FOGLALKOZÁS: Rock shop-ban dolgozik
CSOPORT:Anar
ERŐSSÉGEK:Technikai kütyük, bunkónak lenni másokkal, keményen kirúgni a hámból
GYENGESÉGEK: Fizikailag nem olyan erős, halála a kémia és a főzés, könnyen megbetegszik, még lexikonból sem ismeri a romantika szót
PLAY BY: Tumblr-os kép


Kiszámíthatatlan, hirtelen haragú, szeszélyes. Nagyon nehezen barátkozik, és bízik meg másban, jobban szeret a maga feje után menni, és azt tenni amit ő jónak lát. Nehezen alkalmazkodik, így nem dolgozik szinte sosem csapatban másokkal, és a lányok sem tudnak közel jutni hozzá, csak az ágyáig. Neki az éppen elég. Nem gonosz, inkább csak végtelenül kitaszított a világban, és nem érti meg az embereket, mert ő más mint ők. Nem jobb vagy rosszabb, csak másabb, és az emberek sem értik meg őt, pedig nagy szüksége lenne a szeretetre és törődésre. Szörnyen öntelt tud lenni, és néha beleesik abba a hibába hogy jobbnak gondolja magát, aztán meg pofára esik. Bár aki ismeri, az tudja hogy miért ilyen. Az élet tette megkeseredetté.

" Az életem? Ezt nem akarod tudni...."

25 éves vagyok, tehát értelemszerű hogy 25 évvel ezelőtt születtem meg, cseppet sem szerető családba, vagy dédelgető rokonok közé. Cseppet sem így történt, azt sem tudtam kik a szüleim. Születésem után nem sokkal árvaházba adtak, és jószerével ott nőttem fel, a rideg és szívtelen nevelők világában, akit mit sem érdekelt ha egy gyerek sírva fakadt, vagy a szüleit követelte. Nem érdekelte őket igazán semmi, csak hogy minél több pénzt kapjanak az ott lévő gyerekek után. Tehát itt nevelkedtem, nem valami fényes körülmények között, és nagyon hamar el is kanászodtam, ha mondhatom így. Mikor rájöttem, hogy itt mi vár rám, és mik a kilátásaim, elkezdtem lázadozni, és sosem azt tettem amit kellett volna. Kiszökdöstem, és többször is rendőrség cipelt vissza, ilyenkor persze még alapos verést is kaptam. Vidám kis mese mi? De haladjunk. Nem érdekelt különösebben, mert megerősített abban, hogy még azelőtt le kell lépnem innen, mielőtt nagykorú lennék. 10 valahány éves lehettem, mikor egy kiadós verés utáni napon, összeszedtem azt a minimális dolgot, amit enyémnek mondhattam, és leléptem. Na persze, ne felejtsük ez az apró tényt sem, hogy kiderült, valószínűleg más vagyok mint a többiek, imádtam a tüzet és mintha engedelmeskedett is volna nekem, bár... emiatt is kaptam párszor, miszerint butaság, az ember nem parancsolhat elemeknek. Dehogyisnem.

Vidám volt, kóvályogtam a hideg utcákon, nem számított éjjel van, vagy nappal, nem akartam hogy visszavigyenek. Behúzódtam mindenféle kis vacokba, hogy ne fagyjak meg, és loptam ha kellett, nem volt más választásom. Aztán persze eljött az az idő is, mikor megtanultam egy igen fontos leckét. Nem mindegy, kit zsebelünk ki, ezt be is bizonyították. Elloptam egy értékes órát, hogy eladjam, és vehessek belőle valamit, amikor nyakon csíptek, és egy sötét, öltönyös figura laza csuklómozdulattal vágta át a torkom. Éreztem a penge hidegét, és utána a saját vérem melegét, és groteszk módon hallottam, hogy csepeg le a földre. Aztán jött a fájdalom, és üvölteni akartam, de csak hörögni tudtam, mély volt a vágás. A támadóm a földre dobott, a saját véremben fuldokolva próbáltam életben maradni, és csak hogy jól végezze dolgát, még belém is rúgott, előttem pedig annak rendje s módja szerint elsötétült a világ.

Nem tudom, mennyi ideig voltam a sötétség foglya, csak arra emlékszem, hogy amikor felébredtem, valami zárt helyen voltam, puha ágyban. Azt gondoltam kórházba kerültem valami csoda folytán, és már így is elég nagy csodának tartottam hogy túléltem a saját halálom. Aztán kiderült, hogy nem ott vagyok, hanem egy menedékhelyen, amit a környék tolvajbandája használt, akik heves harcban állnak a fekete öltönyös alakokkal, és látták hogy meg akartak ölni. Azt mondták, hallottak már rólam, és balszerencsém volt aznap, és megmentettek. Válaszolni akartam, de nem jött hang a torkomból, mire megnyugtattak, hogy ez csak átmeneti, és nem leszek néma, bár kissé reszelősebb lesz a hangom, mint volt. Érdekelt is engem, csak beszélni tudjak…
hat hétig nyomtam az ágyat erőtlenül, és közben jöttek mentek az emberek körülöttem. Volt, aki ápolt, és volt aki lekezelően bánt velem. A hetedik héten lábra álltam, bár még segítség kellett hogy menni tudjak és elég hamar elfáradtam, de nem adtam fel. Soha, semmit nem adtam fel.
Hat évvel később, még mindig a tolvajoknál voltam, de most már a csapat teljes értékű tagjaként, igen hamar elfogadtak mert tudtam teljesíteni, és nem hátráltam meg a kihívások elől sem. Jó helyem volt, és sok mindent megtudtam az életről és az árnyékos oldalt is hamar megismertem. Tulajdonképpen ezt nevezném igazán családnak, mert ők voltak az elsők, akik születésem óta foglalkoztak velem…

8 évvel később, már abszolút férfiként jártam keltem, minden árnyékban ott voltam, minden hírt hallottam, és mindenről tudtam. Persze átvitt értelemben. Kiképzett tolvaj és alkalomadtán gyilkos lettem, bár utóbbit kerültem ha megtehettem. Ha nem, akkor már úgyis mindegy volt nem? Most mi van? Te is megtetted volna az életben maradásodért. Na szóóval, amiért olyan jól settenkedtem, elneveztek Fantomnak. A bandán belül mindenkinek volt valami hasonló neve. Volt akit Macskának hívtak, volt akit Vas-nak. Így lettem én Fantom, az éjszaka rejtőző gyilkosa, kis túlzással. Erre nem vagyok büszke, életemnek erre a szakaszára, és bár nem mondom ki, de a tűz mindvégig jelen volt, így vagy úgy, de tudtam használni, magamnak sem tudom megmagyarázni hogy hogyan. Bár ezt a bandában nem vették rossz néven, volt más is aki elemet használt, és végül elmagyarázták hogy ez normális dolog, ha az ember elemhasználó. Csodabogár lettem na.

Aztán ennek az életnek is vége szakadt egyszer, amikor bandaháborúba csöppentem, és menekülnöm kellett. Semmi közünk nem volt hozzá, rosszkor, rossz időben voltunk, de ezt persze mindenki tökéletesen lesz*rta. Sokan meghaltak, sokan elmenekültek, nekem is sikerült kisebb nagyobb sérülésekkel, és végül San Franciscoba utaztam, ahol véletlen akadtam bele az ottani klán vezérébe. Az első összeszólalkozás után azonban, meggondoltam a dolgot, és fejet hajtottam, hogy ő az erősebb, és végül is.... a klán az még nem család, de... tökéletesen megfelel annak, amire nekem szükségem van. Nathant nem csípem kifejezetten, de mivel ritkán találkozunk, nincs is okunk a morgásra. Beköltöztem a klán rejtekhelyére, de később mégis a közelben vettem ki egy lakást, és találtam egy kellően laza, munkát egy neves rocker goth boltban. Nem a világ teteje, de a semminél több és nem is fizet rosszul.