Emma Bennett

NÉV: Ashley Emma Bennett
BECENÉV: Emma, Ems
KOR: 17
SZÜLETÉSI HELY: San Francisco, USA
SZÜLETÉSI IDŐ: 1996-04-22
NEMI BEÁLLÍTOTTSÁG: biszexuális
FOGLALKOZÁS: tanuló, őrző
CSOPORT: őrző, sarki róka
ERŐSSÉGEK: úszás, futás, célzás, masszívság, optimizmus
GYENGESÉGEK: lovaglás, főzés, kardforgatás, időérzékelés, tájékozódás
PLAY BY: Lucy Hale


Soványabb az átlagnál, bár ő ezt inkább karcsúságnak nevezné, hiszen sokat eszik, mégse hízik. Izom úgy szint nem található rajta, bár ha mégis bunyózni szeretnél vele, lehet, hogy a vesztesek között találnád magadat. Az arca karakteres, lágy vonásos, nehéz elfelejteni. Könnyedén lehet rá azt is mondani, hogy szép, vagy esetleg aranyos. Mandula alakú, sötétzöld szeme van, ami általában egyből elbűvöli a férfiakat (vagy nőket). Hosszú, sötétbarna haja van. Nincs különösen kedvelt hajstílusa, a hangulatától függ, hogy ki van e engedve, vagy össze van e kötve. Festeni soha nem fogja, mindig megtartja a rendes hajszínét, ha öregszik, ha nem. Nem válogatós, ezért nincs is különösen megszabva, hogy miket szokott felvenni. a kedvenc színei a zöld, a kék, és a sárga összes árnyalata. Ezek a színek egy kicsit azért hatni szoktak az öltözetére. A csupa-csupa pink és csupa-csupa fekete öltözetet pedig kifejezetten utálja, és így kerüli is.


Optimista, viccelődő, és néha enyhén szólva idegesítő. Kora ellenére szeret felnőttesen viselkedni, persze ha sikerül neki a sok humor közben. Mindene a zene, és az éneklés, ezért ne csodálkozz, ha az utcán sétálva éppen a kedvenc zenéjét dúdolgatja. Nincsen különösebb beszélgetési stílusa, témája, ugyanis mindig a társalgási partnerének a stílusát veszi fel, így könnyítve magának a barátkozást/ismerkedést. Elsőre egy pattogó, hiperaktív, céltalan fiatal lánynak tűnhet, de valójában igen is céltudatos, masszív, és sok mindent átélt lányról van szó. Az idő, és a sok különös dolog az életében előhozták egy olyan tulajdonságát is, ami talán a természetfeletti dolgok nélkül elő sem jött volna. Bátor, így nem riad meg az új és váratlan kihívások elől. Magas a tűrőképessége, amit talán szívósságnak lehet is nevezni. Igaz, gyakran sír, és sokszor elgyengül, ahogyan más is, de minden helyzetben képes olyan fontos döntéseket hozni, amiket nem befolyásol sem érzelem, sem hangulat.


- Biztos szeretnéd hallani? Biztos? - kérdeztem meg lassan már századszorra Adamtől, akin látszott, hogy már nem is a sztorim miatt, hanem a folyamatos visszakérdezéseim miatt lett ideges. - Persze-persze, csak mondjad már. - vágta rá mosolyogva, majd hátradőlt a székén, és figyelni kezdett engem. - Hát jó, akkor elkezdem a legelején. - kezdtem végre bele, majd én is felvettem egy kényelmesebb pózt, hiszen nem lesz rövid ez a mese, legalábbis az én szemszögemből nem, hiszen annyi minden van amit elszeretnék neki mesélni.
- Hol is kezdődött ez az egész..? Ja, igen. Már emlékszem mi változtatta meg a szürke hétköznapjaimat cseppet sem átlagossá. Elég kellemetlen erről beszélni, de megpróbálom. - kis szünetet tartottam, majd folytattam. - Tizenkét éves lehettem, de tisztán emlékszem mindenre. Az unokatestvéreimmel játszottam, amikor szörnyen elkezdett fájni a mellkasom, és majdnem elájultam. A testem égett, a csontjaim pedig mintha egy erőteljes torzuláson mentek volna keresztül. Hirtelen a látásom is kezdte elveszíteni színességét, végül teljesen eltűntek a színek, és csak az átlagos szürkeséget láttam. A körülöttem lévő gyerekek mind megnőttek a szememben, és valamiért a ruháim sem voltak jók rám. A testem még mindig égett, de ez talán már csak az utóhangja volt az egésznek. Hirtelen kibújtam a rám nehezedő ruhák alól, és egyenesen megcéloztam egy tükröződő felületet, ami valamiért nem az igazságot mutatta. Legalábbis gyerek fejjel legelőször ez volt a reakcióm, aztán feltűnt hogy fehér szőrme borította a testemet, és mancsaim lettek. Az érzékeim sokkal jobban működtek, mint máskor, és valamiért sokkal jobban tűrtem a hideget, mint általában. Az anyám amint meglátott egyből felvitt a szobámba, az apám pedig megpróbálta elmagyarázni a többieknek ezt a különös dolgot, persze a valóság keretein belül. Amint visszaváltoztam egyből meg is rohamoztam volna a szüleimet a kérdéseimmel, de a testem túlságosan is fájt ahhoz, hogy valamit is tudjak csinálni, vagy kérdezni. - folytattam volna, de Adam közbe kívánt szólni, így egy kis szünetet tartottam. - Igen, ez mindenkinél így van. Engem is ágyhoz dobott ez az egész több, mint egy hónapig. De nem akartalak megzavarni, folytasd csak.. - mentegetőzött újfent mosolyogva, majd átadta a szót ismét nekem.
- Egy hosszabb idő eltelt, amíg ismét eltudtam szakadni az ágyamtól, és végre ki tudtam úgy nyitni a szememet, hogy ne sajogjon tőle a fejem. Az első dolgom az lett volna, hogy megkérdezem a szüleimet erről az egészről, de sajnos a választ nem tőlük kaptam meg, hanem egy idősebb korában járó férfitől, aki már akkor az ágyam mellett ült, amikor először kinyitottam a szemem. Az első egy-két mondata a bemutatkozásáról szólt, aztán áttért arra, hogy a szüleim nem a valódi szüleim, és én egy árvaházból származom. Ez még nem is lenne a legrosszabb dolog, de a szüleim nem voltak átlagosak, és így sajnos én sem úsztam meg ennyivel. Egy rövidke beszámolót kaptam az őrzőkről, a vénekről, és a klánokról. Mivel viszonylag fiatal voltam, így könnyedén hozzá tudtam kötni a történeteket egy-egy meseszerű vonáshoz. Sok mindenen kiakadtam, és legelőször nem is akartam hinni nekem, de amikor a szobanövényünket egy másodperc alatt porrá égette, és felhozta, hogy a múltkor egy sarki rókává változtam át, valamiért nem volt okom ellenkezni az állításai ellen. El akart vinni egy helyre, ahol a hozzám hasonló fiatalok kitanulhatják a képességeiket, és megismerhetik azt a küldetést amit nekik szánt a sors, de én ezt nem akartam. Legelőször teljes szívéből tanúsította, hogy nem hagyhat itt a szüleimnél, legfőképpen ilyen állapotban, de amikor meglátta a Vén, hogy nem engedek a döntésemből, végül beleegyezett. Azonban volt itt egy kisebb feltétel is, méghozzá az átlagos élet melletti folyamatos átjárkálás egy szigetre, ahol mindig meg kell tennem az az napi tanítások feladatait. Bár így se volt sokkal jobban az ínyemre, mégis fejet hajtottam a döntés előtt, na meg persze más választásom nagyon nem is volt. - zártam le végül egy újabb fejezetet, de persze ismét a beszédes fiúbarátom miatt. - És itt ismertél meg engem, és a többieket. Igen, azt hiszem innen nagyjából tudom, hogy mi történt veled, nem kell folytatnod. A sok edzés, a folytonos mentegetőzések a sulidnál, és a folyamatos feladatok amiket a Vének sóznak rád. Igen, ezeket a dolgokat én is átéltem. Viszont mondj még nekem olyat, amit még nem tudok. A szüleidről, esetleg a tanulmányaidról valamit. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Gondolom nem őrző.. - mondta egy kicsi fintort mutatva az arcán, hiszen ő nem igazán tudott megérteni engem. Ő mindig is őrző szeretett volna lenni, ahogyan a szülei is, de nálam teljesen más volt a helyzet. Kezdjük ott, hogy az én szüleim átlagosak, és eleve nem volt kedvem kezdetben sem eljátszani a "Bűbájos Boszorkány" szerepét, aki megvédi a melléje kiosztott emberkét a nyilvánosság, vagy más ellenséges klántag ellen. Azonban a sors ezt hozta nekem, így ezt kellett elfogadnom. Legalábbis úgy tenni, mintha elfogadtam volna.
- Az édesanyám pincérnő, az édesapám pedig mesterszakács. Az anyám régen énekesnő volt, és világjáró hajókon adott műsorokat az utazóknak, de miután én beléptem az életébe már nem volt ideje ilyesmikre, és már nagyon kedve sem. Engem viszont már kisgyerekkorom óta elragadott a csillogás, és a zene. Na meg persze anyai ágon a tehetségem is megvolt mind az énekléshez, mind a tánchoz. A középiskolák közül is, így egy Művészeti Egyetemet jelöltem meg, ahol az ösztöndíjért pedálozom. Sok tanórát, és szakkört le kellett fújnom a Vének miatt, ezért még kérdéses a leendő karrierem, de ha mégis sikerülne, akkor valamilyen elismert zenész szeretnék lenni. - igen, mindenképpen ez az álmom, és ha ezt az őrzők meg is akarják majd akadályozni, én akkor is küzdeni fogok érte, és ha kell még el is szököm a szigetről, hogy ne kelljen ezt az egészet végigvinnem. Viszont ha ez a természetfeletti "munka", és a tanulmányaim folytatása nem üti ki egymást, akkor annyira azért nem vészes ez az egész. A végén még meg is tudnám szeretni, hiszen a véremben van. - Van még kérdésed? - kérdeztem mosolyogva, hiszen szinte már mindent tudott rólam ami fontos lenne, de talán még érdekelheti valami az életemből.
- Van-van. Nem szeretném, hogy a fontos idődet rám fecséreld, de egy-két dologra még azért rákérdeznék, ha szabad. Például volt már nagyobb kalandod a klánokkal kapcsolatban? Tudod, amit esetleg felhozhatnál most, ha már így belejöttél a témába. - kérdezte kacsintgatva. Végre kibújt a szög a zsákból, és feltette a számára legérdekesebb kérdést. Azonban nem bántam, szívesen válaszoltam neki, elvégre a barátom volt. Vagy legalábbis valami olyasmi.
- Volt egy egész érdekes dolog az életemben, amit úgy tizenhat évesen éltem át. Az első nagyobb találkozásom egy elemi idomárral, és nem úgy sült el, ahogyan terveztem. Egy úgynevezett "kóborló" Anar klántagot kellett felkeresnem, akit veszélyesnek talált az egyik Vén. Úgy gondolta, hogy első küldetésemnek tökéletes lenne, így kiküldött minden különösebb tanács nélkül. Egy erdőben futottam vele össze, és beszélni akartam a fejével, mert szándékában volt leégetni az egész klánját. A beszélgetésünk érdekesen zajlott le, és a végén oda is veszett miatta egy erdő, én pedig majdnem ott ragadtam azzal a személlyel együtt, de végül sikerült kiráncigálnom valahogyan. Akkor használtam először a pajzs képességemet is, ám sajnos utoljára is. Valamiért nem tudom azóta előhívni, de.. ennek biztos megvan az oka. Egyszer majd biztos sikerül, csak gyakorlás kérdése. Viszont most sokkal többet kell gyakorolnom az énektudásomra, hiszen valamikor már jó lenne énekelni közönség előtt is. Remélem ez nem marad álom.. - kicsit elbambultam a beszélgetés közben, és a témát is eltereltem másfelé, de szerencsére letudtam állni. Az egész sztorit nem akartam neki elmondani, hiszen ez csak rám és a kétlábonjáró lángemberre tartozik. Azért remélem még találkozom vele, hiszen jön nekem egy szívességgel. Elvégre megmentettem az életét..
- Különleges életed volt az biztos. Köszönöm, hogy elmesélted. De sajnos el kell mondanom, hogy ez még csak a kezdet volt. Az igazi kaland az életedben csak most fog el kezdődni, és nem akadályozhatod meg Te magad sem.. - vonta meg a vállát, majd intett egyet és kisétált a szobámból. Nem tudom mire célzott pontosan, de nem is akarom megtudni. Egyelőre..