Sétáló utca

Hamarosan...

Munkából munkába, a szokásos napirend, de legalább nem lehet azt mondani, hogy unatkoznék. Most hogy a kórházban letettem mára a műszakot, van időm kényelmesen átsétálni az irodaépületbe, közben meg azért néhány kirakat belefér, így nem véletlenül ejtem útba a sétáló utcát.
Úgy festek, mint általában. Fehér kosztümnadrágomhoz, most egy ugyancsak fehér, lapos talpú szandált húztam és egy nyárias, laza pántos felsőt, mely halvány virágmintás. Persze a masnival átkötött, széles karimájú kalap, a vállamra terített kendő és a fehér táska elmaradhatatlan. A sötét napszemüveg sem divatból van rajtam, sajnos ezt a tűző napot nem nekem találták ki, így nem árt védekezni.
Épp az egyik butik kínálatát szemlélem a kirakaton keresztül, amikor észreveszem a szökőkútnál nézelődő fiatal lányt. Mintha keresne valamit, ami önmagában a legkevésbé sem keltené fel az érdeklődésemet, de speciel ismerem. Jó, ez túlzás, a nevét nem tudnám megmondani, de szinte egészen biztos vagyok benne, hogy őrző. Így viszont meggyőződésem, hogy kötelességem volna megérdeklődni, kit, vagy mit is keres ilyenkor a városban, nem árt elsőként értesülni a hírekről, főleg az én pozíciómban.
Válltáskámat a kezemben lóbálom, már szinte a földet súrolja, de azért arra ügyelek, hogy ne húzzam végig a betonon. Könnyed léptekkel veszem az irányt a nő felé, utamat pedig körülöttem határozottan érezhető, lágy szellő kíséri. Nem sietek és szemlátomást a legkevésbé sem aggaszt az őrző jelenléte, mert így is van. Lehet, hogy nincs semmi és akkor ez csak egy illedelmességi kör lesz.
Szabad kezemmel leveszem a napszemüvegem, amikor elé érek és kissé oldalra billentett fejjel nézek rá, apró, ám annál kevésbé őszinte mosollyal.
- Keresel valakit? - Kérdem halk érdeklődéssel, átugorva a "szia, hogy van a család" formulát, ami jelenleg úgyis csak mindkettőnk idejét rabolná és egyébként sem érdekel.

*Felvont szemöldökkel nézek szegény közvetítő csajra, aki a kezembe nyomott egy mappát, ami az új munkám leírását rejtette. Arról volt szó, hogy most pár napig nem kapok új melót, hiszen alig egy napja fejeztem be az előzőt. Valami újoncot kellett pesztrálnom. Kész kínszenvedés volt. Az idegeimre ment. Örültem, hogy végre otthagyhattam, erre meg már valami klántagot kell keresnem, nem is egyedül.
Nem szóltam egy szót se, inkább angolosan távoztam a helyszínről, és amíg a kompon utaztam, végigolvastam a fontos tudnivalókat.
Egy anart kell keresnem, aki nem tudja hogyan kell viselkedni. Társam Nina lett, aminek kimondottan örültem, mert vannak sokkal rosszabbak nála. Például ott van Kelvin, aki nem tudja befogni a száját egy pillanatra sem. Egyszer kaptam társnak, akkor is sikerült beleütköznie az öklömbe.

Kellemes meleg volt, ezért egy farmer és fekete póló volt rajtam, az elmaradhatatlan sportcipővel. Nem szerettem soha a magassarkúkat, de ha nagyon muszáj, azt is felveszek.
A városba, azonnal a sétáló felé haladtam, mert az értesülések szerint, ott fog felbukkanni a keresett személy. Ahogy beljebb mentem,meg is láttam Ninát és egy nőt, ahogy éppen beszélgettek. Nem volt kedvem a jópofizáshoz, ezért csak egy hangos sóhajjal levetettem magam Nina mellé.*
- Sziasztok! *köszöntem egy halvány mosollyal, csakhogy azért én se legyek pofátlan, majd elnyúltam a padon. Le sem akartam tagadni, hogy semmi kedvem ott lenni. Inkább odahaza a pihe-puha ágyikómban.* - Mi a helyzet? *kérdeztem még, csakhogy hallassam a hangom, majd lehunytam a szemem és élveztem, ahogy a napsugarak cirógatják az arcom.*

*Nyüzsögnek az emberek, mégis olyan jó csend van. Csak élvezem a napsütést, hogy végre itt a jó idő és mára végeztem a munkával is, csodálatos érzés. Emellett egyelőre még nem bukkant fel a kiszemelt tűz példány, így egyelőre még nincs okom elveszteni a jó kedvem. A szökőkútnak támaszkodva nézelődöm, amikor egyszer csak egy 30 év körüli, kalapos nő indul el felém. Először nem voltam benne biztos, hogy felém közelít, így próbáltam nem foglalkozni vele, de amikor közelebb ért és kevésbé takarta a tömeg, már rájöttem, igenis felém tart. Ráadásul ismerem. Vagyis... mondjuk inkább úgy, hogy tudom ki az, de még sosem beszéltem vele.
Se köszönés, se semmi, csak megáll előttem és nekem szegezi a kérdést. Jó, persze biztosan jó szándékkal kérdezi, de azért picikét meglepett ez a hirtelenség.*
-Üdv. *én azért köszönök legalább, talán ennyire nem siet, hogy ezt ne várja meg.*
-Igen. Egy Johnatan nevű, tűz elemű egyedet, aki az elmúlt napokban errefelé rosszalkodott. Kicsit meg kellene rendszabályozni. *magyarázom neki. Nem kérdezek vissza, látta-e vagy ilyesmi, ha tud segíteni, biztosan segít. Nem mintha szükségem lenne segítségre.*
-Na és hogy s mint a Vaiva klánban? *kérdeztem csak úgy, hogy mégis mi a helyzet. Annyit tudok, hogy ők nem szoktak rosszalkodni, feltűnősködni, a többi igazából nem is érdekel, de jól esett beszélni.*
-Szia Sam. *köszöntem mosolyogva az újonnan befutott csajszinak, aki azonnal kényelembe helyezte magát mellettem és hasonlóan hozzám, élvezte a napsütést. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy az érett Vaiva vezető nem fogja sokáig bírni a két csintalan őrző-lány jelenlétét.*
-Johnny még nem tűnt fel, de remélem hamarosan megráncigálhatom a fülét. *vázoltam fel röviden a helyzetet. Tudtam, hogy társamnak tűzték ki erre a munkára, így nem lepődtem meg, hogy feltűnt...bár picit késet...*

Nem igazán tud megingatni az a tény, hogy velem ellentétben ő köszön. Felfogtam, hallottam és ennyi, inkább a válasz érdekelne, így türelmesen figyelek. Szerintem épp eléggé ártalmatlannak tűnhetek ahhoz, hogy ne kelljen tartani tőlem. Nem én vagyok a valaha volt legrémisztőbb klánvezér, de én többre is értékelem azt, ha az emberek az eszüket használják a nyers erő helyett.
Kissé elnyílt ajkakkal bólintok megvilágosultan, ez már mindent megmagyaráz és végül is az én sejtésem is beigazolódik. Fényes nappal két - mert most már kiszúrom a másik hölgyeményt is - őrző a belvárosban, azért elég gyanús. Hát igazam volt, még ha a Johnatan névvel nem is nagyon tudok mit kezdeni.
- A szokásos feltűnősködés? - Kérdem továbbra is érdeklődő tekintettel. Igazából nem lepne meg, az anarosokkal mindig csak a baj van, nem férnek a nadrágjukba általában, de szerintem ezt egy párszor már közöltük is Nathan-nel. Egyik fülén be, a másikon meg ki.
A kérdésre csak, szinte elhessegetve a kérdést, csóválom meg a fejem, válaszadás közben pedig a fülem mögé tűröm az előreóvakodó tincseimet.
- Jól, megvagyunkk, nincs semmi különös. - Mondom nyugodtan, bár valószínűleg akkor is ezt mondanám, ha lenne valami. Nem igazán rajongok érte, ha az őrzők beleütik az orrukat a dolgainkba, de mivel most nincs is mibe, így ez egyéni szociális probléma marad.
Egyébként a másik őrzőnek biccentek azért, de mivel számomra úgy fest, hogy nem szándékozik részt venni a társalgásban, így nem is foglalkozok vele különösebben. Csak akkor tekintek újra felé, amikor elhangzik a kérdés. Na, ez pont olyasmi, amivel így ismeretlenül nem nagyon tudok mit kezdeni, még a barátaimat is gyakran elhajtom azzal, hogy 'semmi'. Most pedig csak némi értetlenség jelenik meg az arcomon és nemes egyszerűséggel inkább ignorálom, helyette Ninára figyelek. Mondjuk egyik értetlenségből a másikba esek, hiszen már nem tudja elkerülni a figyelmem a fülráncigálás fogalma, főleg az előbbi rosszalkodás említése után. Halvány ráncok jelennek meg a homlokomon, ahogy Ninára nézek.
- Pontosan mennyi idős tűzirányítóról is van szó? - Kérdem kissé gyanakvón, de hangsúlyomban megőrizve az udvarias távolságtartást. Értem én a rossz gyerek analógiát és semmi gond vele, ha a nő is átvitt értelemben gondolja.

*Fél füllel hallgattam a lányok beszélgetését. Eközben, gondolatban, vagy hatszor elátkoztam a véneket, amiért beraktak melózni. Oké, hogy egy idióta nem tud meglenni a gatyájában, de azért nekem is kijárna némi pihenés.*
- Johnny lesz szíves nagyon gyorsan megérkezni, mert a végén itt fogok elaludni *motyogtam egy nagy ásítással, nem túl kedvesen. Kicsit harapós hangulatomban voltam, és ha az a kis tüzes fiúcska jobban felpiszkálja a parazsat, tuti, hogy én fogom szénné égetni, még ha nem is tudom uralni azt az elemet.
Aki ismer, az már tudja, hogy nem vagyok az a kedves fajta, és nem is veszi magára a dolgot. Itt utalok például Ninára. Vele jártam a képzésekre, ahol néha szóba elegyedtünk, és már ismer annyira, hogy tudja, nem kell mindig komolyan venni komorságom. A másik nőben már nem voltam biztos. Még soha nem láttam. Nekem még nem volt dolgom a szelesekkel, így őt sem ismerem. Nem is törtem magam, hogy ezen változtassak...
Kérdésére a válasz ott lapult a kezemben szorongatott mappában. Én már nem emlékeztem rá pontosan, hogy mennyi is lehet a kis suhanc, de nem is nagyon mozgatta meg a fantáziám, ezért csak egy laza mozdulattal odanyújtottam neki a mappát.*
- Szolgáld ki magad *mondtam unottan, majd Nina felé fordultam.* - Mi volt a kis szelessel? *Kimondottan érdekelt az előző munkája. Ha jól informáltak, akkor egy szél irányítót kellett pesztrálnia vagy mi. De már az informátorokban sem lehet megbízni.*

-Igen, az. *biccentettem a nőnek, majd kicsit helyezkedtem, mert a beton szökőkút már kicsit nyomta a derekamat. Mindeközben megérkezett Sam is, akinek én azért örültem, még ha nem is voltunk olyan nagy pajtások, de legalább nem leszek majd egyedül. Most meg nem vagyok egyedül őrző.*
-Értem. *csak ennyit mondtam Gwennek, amikor tájékoztatott, hogy minden oké náluk a klánon belül, aminek én nagyon örültem, hogy ő is így látja. Annál kevesebb gondunk lesz. A vizesek után legkevésbé a szelesekkel nem szerettem bajlódni. Nem tudom miért, de volt bennem egy sorrend, hogy melyik elem után melyik következik. Persze vannak kivételek, de valamiért velük kevésbé szerettem bajlódni, mint mondjuk a cemeniekkel. Ők általában jámborabb lelkűek.
-19. *válaszoltam. Sam már megint az utolsó pillanatban nézte át a mappát. Hihetetlen ez a csaj, sokkal szélsőségesebb, mint én. Pedig én sem vagyok semmi. Aztán képes és csak úgy odaadja a mappát amikor tudja, hogy ezt nem lenne szabad. Nem adhatunk ki egy csomó információt, ami a mappáinkban le vannak írva. Még jó, hogy egy-egy ilyen küldetésnél nem kapjuk meg az illető egyén össze papírját.
Elhúzott szájjal, kicsit rosszallón néztem rá, de nem mondtam semmit. Aztán jókedvűen Sam felém fordul és kérdez...*
-A kis szelessel? Nem volt gond. Elintéztem hamar. *válaszoltam neki röviden. Nem akartam részletekbe menően mesélni most, hiszen előttem állt a levegő klán vezére. Az én vezérem ugyan nem volt, de tisztelettel kellene bánni vele akkor is. A klánoknak meg kell bízniuk az őrzőkben.*

Amikor az előttem álló nő kifejezi, hogy mindjárt elalszik, kicsit összeszaladnak a szemöldökeim és inkább körbenézek az utcában, hogy ne legyen túl nyilvánvaló az arcomra kiülő szkepticizmus. Sajnos nem vagyok éppen meggyőződve róla, hogy a megfelelő elhivatottsággal és szakértelemmel rendelkező fiatal őrzőket küldték ki ide, de nyilván nem fogom ezt szóvá tenni, hiszen még az is lehet, hogy tévedek.
A felém nyújtott mappára némi meglepettséggel tekintek, majd ismét Samre, visszakozva csóválva meg a fejem.
- Erre semmi szükség. - Jegyzem meg halkan. Személy szerint semmi dolgom a tüzesekkel, így nem is érezném túl etikusnak, ha betekintést nyerhetnék az aktába. Néha jobb a békés tudatlanság. Ráadásul hamar meg is kapom a választ a másik nőtől, amire értőn bólintok. Valóban, 19 évesen még szinte gyerek és a csoportot ismerve nem is lep meg nem tartják kordában a fiataljaikat.
Épp elnézek az utcán, gondolván, hogy akkor itt az ideje, hogy tovább menjek, hiszen nem érint a probléma, de a "szeles" említésére ismét a lányok felé kapom a fejem érdeklődőn. Egyikükről a másikukra emelem a tekintetem, ahogy beszélnek.
- Pardon? - Kérdem némileg értetlenül, felhívva a figyelmet, hogy én is jelen vagyok. Úgy fest valamiről lemaradtam, ami minket is érint. Azért aranyos, hogy így előttem állnak neki kibeszélni a klánom egy tagját, de ha már ezt így elcsíptem, akkor bizony érdekel. Egyébként ártalmatlan érdeklődésen kívül nem nagyon olvasható le más az arcomról.

*A kis suhanc tüzes cseppet sem érdekelt, csak az, hogy végre hazamehessek és alhassak egy nagyot. Nagyon reméltem, hogy hamar végzünk, mert rövid időn belül beadom az unalmast. Nem mintha eddig nem ezt csináltam volna...
A hangulatom azzal nem javult, hogy végre olyan téma került terítékre ami engem is érdekel. Nina röviden és tömören elmondta, hogy mi is történt az utolsó „bevetésen“. Kicsit tágabb magyarázatra vártam, de ha nem történt semmi érdekfezsítő, akkor miért is faggatnám ki. Szóval hagytam a sunyiba az egészet.

A nőnek nem kellett a mappa, aminek kimondottan örültem. Tudom, hogy nem lenne szabad megmutatni bárkinek a mappát, de nálam most leszarom nap van. Felhúzták az agyam a vének, szóval most jöhet bármi, nem igazán fogom mozgósítani magam. Kivéve, ha nagy a gond. Nevezhetjük hisztinek is, az sem érdekel.
Beszélgetésünk közepette a nőnek is bele kellett szólnia, mire enyhén kérdő tekintettel néztem fel rá. Kezdett bennem megfogalmazódni egy kérdés: Mit keres ő itt?
Oké, engem nem zavar, de azt sem tudom, hogy ki és a végén még akadályozni fogja Ninát a munkában. Igen, csak őt, mert én nem fogok megmozdulni, csak ha nagyon muszáj. Túl fáradt vagyok és ideges. A végén még akaratlanul is alakot váltanék, amiért tuti nem kapok pirospontot a vénektől.*
- Azt hiszem, megjött *mutattam pontosan elénk, az egyik ruhabolt kirakatához, ahol ott állt egy srác, aki kimondottan hasonlított a képen látott személyre.*