Samanta Mills

NÉV: Samanta Mills
BECENÉV: Sam, Cicus
KOR: 22
SZÜLETÉSI HELY: San Francisco, USA
SZÜLETÉSI IDŐ: 1991. 05.26.
NEMI BEÁLLÍTOTTSÁG: hetero
FOGLALKOZÁS: Őrző
CSOPORT: Őrző, puma
ERŐSSÉGEK: tökéletes színész, jól végzi a munkáját
GYENGESÉGEK:nem mutatja ki az érzelmeket, semmibe vesz másokat
PLAY BY: Kiera Knightley


Átlagos testfelépítéssel rendelkezem, de van rajtam izom, amit az edzéseknek köszönhetek. Hajam mikor milyen. Mint ahogy a formáját, úgy a színét is szeretem váltogatni. Szemem sötét, nagyon sötét barna, már feketének is mondhatni. Általában szeretnek ezzel cukkolni, hogy olyan vagyok mint egy ördög ezzel a szemmel, de nem veszek róluk tudomást. Ha meg már nagyon piszkálnak, elharapom a torkukat.


Fiatalabb koromban szeleburdi kislány voltam. Állandóan mosolyogtam mindenen, és az épet szép és jó oldalát láttam meg mindenben. Aztán egy szempillantás alatt vége lett mindennek. Nem sűrűn látnak az emberek mosolyogni. Én a nevetésemet sem hallottam immár öt éve. Nem, nem vagyok egy magamba forduló alkat vagy ilyesmi, egyszerűen nincs hozzá kedvem. Elvettek tőlem minden örömöt annak idején. Mára már csak a munkámnak élek. Nincs semmi fontos az életemben. Barátaim nincsenek, de én sem vagyok mindenkivel paraszt, szóval azért leállok bárkivel társalogni. De ha valaki nagyon bunkó, az duplán kapja vissza. Mindig elrejtem az érzéseimet. Nem engedem senkinek, hogy belém lássanak. Kedves vagyok, de nem bízok meg senkiben. egyszer megtettem, többet soha.


Hol is kezdjem? San Franciscóban születtem. A szüleimet nem ismertem, mert a Vének kivégezték őket a születésem után, majd magukhoz vettek. Anyám és apám is őrzők voltak, de a képességük túlontúl erősebb volt az akaratuknál. Az állati énjük sokszor átvette felettük az uralmat, amit nem bántak, és olykor szívesen kóstoltak bele az emberi húsba. Lassan elvesztették az emberi énjüket. Nem ismertem őket, ezért nem is hiányoznak. A vénekre sem haragudtam, hiszen ők neveltek fel, és mindent megadtak nekem, amire a szüleim nem lettek volna képesek. Szóval igen kellemes gyerekkorom volt az Alcatraz-szigeten. Olyan voltam mint bármelyik másik gyerek.
Hamar megmutatkozott a képességem, miszerint fel tudom ölteni egy puma alakját. A Vének mindig azt mondták, hogy édesanyám bírt ilyen érővel. Láttam rajtuk, hogy első átalakulásom után furcsán néznek rám, hiszen ott volt bennünk a félelem, hogy talán én is olyan gyenge leszek, mint a szüleim voltak. Én pedig csak azért is tettem róla, hogy ne olyan legyek. Sokat gyakoroltam, edzettem, hogy soha, de soha ne tudjon felülkerekedni rajtam az ösztön. Nagyon jól haladtam, mígnem tizennégy évesen megismerkedtem két elragadóan csodás és kedves személlyel. Amelia és Paul, az ikrek.
Újonnan kerültek a szigetre tanoncokként. Akkoriban csak Paul tudta használni másik alakját, Amelia nem volt képes rá. Azonnal nagyon jó barátok lettünk mi hárman. Paul és én mindent megtettünk, hogy Amelia minél hamarabb átalakulhasson. Sokat edzettük, de csak nem történt meg. Egy éven keresztül, minden nap próbálkoztunk, de végül feladtuk. Nem akartuk erőltetni, hiszen annál rosszabb az első átalakulás. Barátnőm teste is kezdett elgyengülni a rengeteg erőltetéstől. Kezdett eltávolodni tőlünk, mert szégyellte magát. Mi állandóan mondtuk neki, hogy ezzel nincsen baj, van még ideje, de csak sikerült teljesen elvesznie. Feladta, pedig csak tizenhat éves volt. Pont abba a korba ért, mikor a legnagyobb az átváltozás valószínűsége. Hajtani akartuk tovább, hogy gyakoroljon, ne adja fel, hiszen akkor baj is származhat, ha netalántán bekövetkezne.
De nem.
Hárított mindent, egyedül akart lenni állandóan. Volt, hogy napokra eltűnt, majd mikor visszatért, olyan volt, mintha kicserélték volna, ám rövid időn belül ismét visszaesett és újra eltűnt. Hetekig, sőt, hónapokig ez volt. Nem értettük, hogy mi üthetett belé, vagy hol is van olyankor, mikor nem a szigeten bóklászik. Aggódtunk érte.
Egyszer eldöntöttük, hogy utána megyünk és megnézzük merre megy. Ám nagyon megdöbbentünk, mikor út közben az erdőben egyszer csak átalakult. Paul és én is átalakultunk, úgy követtük egy barlanghoz, ahol egy ember várta. Nem tudom, milyen kapcsolatban voltak, hiszen a férfi nem gondolkozva egyszerűen lelőtte a szemünk láttára. Paul azonnal rátámadt, ahogy én is. Elborult aggyal nem sokat tudtam felfogni az egészből, de arra tisztán emlékeztem, milyen, mikor a fogaim a húsba vájnak, ahogy elharapom annak a disznónak a torkát.
Mint kiderült, Amelia viszonyt folytatott azzal a férfival, aki csak azért csalogatta közel magához, hogy leleplezzen minket, de valószínűleg, mikor meglátott minket dühében megölte a lányt.
Paul ezek után nem tudott itt maradni, hiszen nagyon sok emlék kötötte ehhez a helyhez. Még a temetés után eltűnt egy szó nélkül. Csak egy üzenetet hagyott nekem hátra: Soha ne bízz senkiben!!!
Azóta is követem ezt a tanácsot.