Cassius McKolly

Nem vagyok egy sportos alkat, de azért van rajtam is izom. Magasságom átlagos, testsúlyom szintén. Hajam félhosszú, sötétbarna. A hossza miatt, sokat nyaggat az anyám, de nekem így tetszik. Szemem fekete, amivel úgy tudom vizsgálni az embereket mintha a veséjükbe látnék bele. Ezt sokan nem szeretik, de ha nagyon muszáj, akár ártatlan, mit sem sejtő is lehet. Ki, hogy kívánja.

A föld elemű emberek, mint én is, igazán kiegyensúlyozottak és nyugodt természetűek. Mióta képes vagyok használni az erőm, azóta tudom uralni az érzelmeimet. Képes vagyok a nehéz helyzetekben is nyugodtan, megfontoltan cselekedni. Nagyon nehezen hozznak ki a sodromból, de ha megteszik, akkor mindenki meneküljön. Tisztelem és szeretem a klánom minden tagját, ahogy a tudatlan embereket is. A többi klánnal sincs semmi bajom. Szóval, alapjáraton, nyugodt vagyok, de ha felidegesítenek, ölök. mindenkihez kedvesen közeledem, de ha nem szimpi az illető, ne várja, hogy beengedem a klánba, vagy annak bármelyik tagjához.

A klán egykori vezérének fiaként jöttem a világra. Apám szerint kiköpött vezető egyéniség vagyok, de ez nem volt mindig így.
Vékony, gyenge és nyegle kölyök voltam, aki inkább lógott a konyhában az anyjával, mint az edzőteremben. Képességem is később mutatkozott meg mint bármelyik másik, velem egykorú gyereknek.
Mindig szálka voltam apám szemében. Eleinte belém akarta verni a hajlamot, és ki akarta erőszakolni az erőmet. Sok fájdalmas órákat éltünk meg együtt, de ezek ellenére a szeretetem és tiszteletem iránta mit sem változott.
Az öcsém már más tészta volt. Ő kiemelkedően jól bánt az erejével már három éves kora óta, ami lehetetlennek hangzik, de így volt. Mindenki azt hitte, hogy ő fogja átvenni apánk helyét, és tovább vezeti majd a klánt.
Aztán történt a baj, vele a csoda...
Egyik nap, az erdőn keresztül rövidítettük le az utat az iskolából hazafelé menet. Öcsém végig vigyorogva mesélte, mennyi ismeretlen és furcsa zajt hall, amit az erdő suttog neki. Különleges képessége volt, hiszen erre csak az öregek képesek, de azok közül is csak nagyon kevesek. Nem is árulta el senkinek ezt a képességét, csak nekem. Mindig is nagyon jó viszonyt ápoltunk. Mindent megosztottunk egymással, bíztunk a másikban. Néha, kicsit irigykedtem is rá, de büszke voltam, hogy a testvére lehetek. Én akkor még nem tudtam az erőmet használni. A szüleim azt hitték, nem is fogom már tudni használni.
Miközben hazafelé mentünk, megtámadtak minket. Nem tudom a mai napig sem, hogy kik voltak azok, mert egyből leütöttek. Mikor magamhoz tértem, már ott volt pár őrző, és a klánom nagy része a szüleimmel együtt. Elmondták, hogy az öcsém eltűnt.
Hihetetlen haragra gerjedtem, aminek hála a bennem szunnyadó erő egy pillanat alatt felébredt. Ön és közveszélyes lettem, ezért bezártak egy kamrába napokra, amíg le nem nyugodtam. Persze elég nehéz, mikor tudod, hogy a testvéred eltűnt. Sok időt töltöttem el "börtönömben" mire kiengedtek, de nem voltam már ugyan az az ember. Erősebb, kiegyensúlyozottabb lettem. Apám örült ennek a legjobban.
Beálltam a keresők közé, hogy öcsém nyomára bukkanjak, közben edzettem a testem és az erőm, hogy leszámolhassak azokkal, akik elrabolták.
Soha nem találtunk rá. Húsz éves koromba, apám életét vesztette egy edzés során, majd a klán tagjai egyöntetűen engem emeltek az ő helyére. Nekem nem volt ellenemre, de inkább az öcsémet kerestem volna tovább. Így, hogy én lettem a klán vezetője, nem volt időm a kutatásra, de minden szabadidőmben keresem.
A vének nem voltak elragadtatva hirtelen kinevezésemért, hiszen nagyon ritka, mikor ilyen fiatalon valaki vezető lesz, de csak belenyugodtak két év elmúltával. Immár két éve állok a klán élén és mindent ott folytattam, ahol apám abbahagyta. Minden tökéletesnek látszott, mígnem egy igazán rossz érzés kerített hatalmába. Tudtam, hogy valami nagyon rossz fog történni, ami felbolygatja eddig nyugalmas életünket.